Fontos döntés született a térképek kapcsán

A régi térképeket sem kell ugyanakkor a kukába hajítani.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 164 igen, egy nem és hat tartózkodás mellett fogadta el a „Correct the Map” (magyarul: javítsuk ki a térképet) elnevezésű kezdeményezést. A határozatot Togo és az afrikai országok csoportja terjesztette be.

A szervezet az Equal Earth világtérkép használatát támogatja. Ez a szokásos Mercator-vetületnél sokkal pontosabb képet ad a földrészek, így az egyes országok méretarányairól. A manapság használatos világtérképeken Afrika és Grönland például azonos méretűnek tűnik, holott Afrika 14-szer nagyobb a valóságban, mint Grönland.

A Gerardus Mercatorról elnevezett Mercator-vetület nem azt a célt szolgálja, hogy pontosan megmutassa, mekkorák egymáshoz viszonyítva az egyes kontinensek. Mercator 1569-ben olyan tengerészeti térképet készített, amely szögtartó vetületi rendszerben készült: A flamand térképész a Föld felületét hengerpalástra vetítette, és úgy rajzolta meg a térképet. Eljárását 1695-ben tökéletesítették, a hajózásban a mai napig használják.

A szóban forgó térkép viszont az Egyenlítőtől távolodva egyre többet torzít a területi arányokon. A hatvanadik szélességi foknál, Oslo magasságában egy terület négyszer akkora egy ilyen térképen, mint amekkora a valóságban. A nyolcvanadik szélességi foknál a torzítás már harmincszoros, írja a Pénzcentrum.

Afrikánál azért tűnik jóval nagyobbnak Grönland, mivel jóval északabbra fekszik, Afrika pedig az Egyenlítő környékén fekszik. A Mercator-vetületet természetesen nem tiltja be az ENSZ. Ugyanakkor a szervezet arra ösztökéli az iskolákat, kormányokat, technológiai vállalatokat és nemzetközi szervezeteket, hogy használjanak területtartó térképeket, amikor számít a kontinensek egymással történő összehasonlítása. Ilyen az Equal Earth vetület.

Ezt a bizonyos Equal Earth térképet Bojan Šavrič, Tom Patterson és Bernhard Jenny dolgozta ki 2018-ban. A Föld alakjából adódóan nem lehet tökéletes, sík világtérképet készíteni. Az Equal Earth a formákat csorbítja némileg annak érdekében, hogy reális képet kapjunk az országok, földrészek méreteiről.

Nyitókép: Pixabay

Mások ezt olvassák

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük