Több ezer madár gyülekezik.
Ahogyan hűvösebbre fordul az északi költőterületek időjárása, megkezdődik a darvak vonulása. Ez rendszerint az ősz első hónapjában következik be. Magyarországon is átvonulnak a darvak, túlnyomó többségüknek a Hortobágyon át vezet az útja.
Nem csupán átrepülnek hazánk felett, hanem meg is pihennek a Hortobágyon. A környéken ideálisak a feltételek számukra a feltöltődéshez. A szántóföldeken, mezőkön bőséggel találnak maguknak táplálékot.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagjai hetente számba veszik az itt időző darvakat, írta meg a 24.hu. A számlálást vagy alkonyatkor, vagy hajnalban végzik, közelítő becsléssel. Az eredményeket közzé is teszik egy ábrán.
Eddig két adat áll rendelkezésre. Tavaly szeptember 4-én 4405, szeptember 11-én pedig 7650 volt a Hortobágyon megpihenő darvak száma. Idén szeptember 5-én 3015, szeptember 10-én pedig 7290 daru madarat számoltak össze.
Ha a tavalyi számokból indulunk ki, akkor október elejére elérheti a hazánkban állomásozó darvak egyedszáma a 100 ezret. 2025 októberének közepén több mint 150 ezer darvat számoltak össze. A darvak vonulása egészen november elejéig tart.
Lehetőség van a darvak szervezett keretek közötti megtekintésére. A Hortobágyi Nemzeti Park weboldalán lehet regisztrálni a túrákra. Az első túrát szeptember 26-án, szombat délutánra hirdették meg. A szervezők egészen november 1-jéig terveznek ilyen eseményeket.
Nyitókép: Pixabay

