BL: kiütéssel nyert a Newcastle, kikapott az Inter

A tavaly döntőt játszó Inter rendkívül nehéz helyzetből várhatja a visszavágót.

Szerdán újabb négy Bajnokok Ligája play off mérkőzést rendeztek meg. Elsőként 18:45-től a Qarabag és a Newcastle összecsapására került sor. Az angolok nyolc perc alatt kétgólos előnyre tettek szert azeri ellenfelükkel szemben, majd a szünetig három újabb gólt szereztek, így nem csak a mérkőzést, a párharc kimenetelét is eldöntötték. Anthony Gordon egymaga négy gólt szerzett.

A fordulás után szépített a Qarabag Elvin Cafarquliyev révén, de ez csak az eredmény kozmetikázásához volt elegendő. A hajrá kezdetén ugyanis Jacob Murphy góljával visszaállt az ötgólos különbség, a Newcastle 6-1-re nyert. Nem túlzás kijelenteni, hogy a visszavágó csupán formalitás lesz.

A tavalyi döntős Inter a Bodo/Glimt vendége volt. Bőven fagypont alatti hőmérsékletben fogadta a norvég együttes az olasz alakulatot este kilenctől, a házigazda cseppet sem volt megszeppenve. Egy látványos összejáték után Sondre Fet találatával a norvégok a huszadik percben megszerezték a vezetést, Esposito révén tíz percre rá jött az egyenlítés. Az olaszok játékosa egy jobbról érkező beadást követően egy lecsorgót bombázott a kapu közepébe.

A mérkőzés 61. percében Kasper Hogh passza után Jens Hauge bődületesen nagy gólt ragasztott az Inter kapujának jobb felső sarkába, majd Hogh három perccel később maga is eredményes volt. Bár volt hátra még bőven idő, az eredmény ezt követően már nem változott. A Bodo/Glimt 3-1-re legyőzte az Intert.

Az FC Bruges és az Atlético Madrid meccsén is potyogtak a gólok. Alvarez már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést a spanyoloknak egy magabiztosan értékesített 11-essel, majd Lookman érkezett egy beadásra és az első félidő hosszabbításában megduplázta a madridiak előnyét.

A szünet után azonban negyed órán belül egyenlítettek a belgák, előbb Onyedika majd Tresoldi zörgette meg a matracosok hálóját. Ordonez egy jobbról érkező beadást a saját kapujába pofozott a 79. percben, ekkor úgy tűnt, nyer az Atlético. Csakhogy a 89. percben Tzolis ugrott ki a bal szélen majd higgadtan értékesítette a lehetőséget. A játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot, ám a VAR segítségével megadták a gólt, így alakult ki a 3-3-as végeredmény.

Az Olympiacosz és a Leverkusen meccse nem volt ilyen eseménydús, mint a többi mérkőzés. Taremi a szünet előtt úgy tűnt, megszerzi a vezetést a görög csapatnak, de les miatt visszavonták a találatot. A fordulás után negyed órát kellett várni az első gólra, Patrick Schick köszönt be, majd három perc múlva újból eredményesnek bizonyult. Több gólt nem láthatott a publikum, a németek 2-0-ra nyertek és kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

Bajnokok Ligája, play-off, 1. mérkőzések

Qarabag – Newcastle United 1-6
Bodo/Glimt – Internazionale 3-1
FC Bruges – Atlético Madrid 3-3
Olympiakosz – Bayer Leverkusen 0-2

Nyitókép: Pixabay

Mások ezt olvassák

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük